Miért mond mást anyának és apának a gyerek?

Feri és Anna kapcsolata 4 évvel ezelőtt kezdődött. Feri akkor már 3 hónapja külön élt a (ma már volt) feleségétől, akivel abban állapodtak meg, hogy heti váltásban élnek közös gyerekükkel, Jankával (7).

Feri és Anna, megismerkedésük után fél évvel költöztek új, közös otthonba.

Ma úgy nyilatkoznak, hogy számukra a legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy közel 2 évig ment azon a vita a gyerek édesanyjával – és kaptak tőle különféle fenyegetéseket amiatt -, hogy Janka – az anyuka szerint – sokat betegeskedik Feriéknél és legtöbb esetben nem érzi jól magát ott Anna, vagyis a mostohaanyja miatt.

Hónapról hónapra ezen vitatkoztak, hiszen Feriék nem így látták. Mindig jókat játszottak és épp, hogy inkább sosem volt beteg a gyerek, még az influenza-járvány kellős közepén sem gyengült le a kislány.

Egy idő után azt a „taktikát” választották, hogy nem reagálnak az édesanya becsmérlő és számonkérő üzeneteire, hiszen vitába bocsátkozni ebben a témában értelmetlen. Egyik oldal szerint beteg a gyerek és rosszul érzi magát, a másik oldal szerint pedig full egészséges, szuperül van és jókedvű.

6 évesen a kislány kapott egy telefont az édesanyjától. Ez után Feriben és Annában kezdett világossá válni az előző 2 év összes vitájának forrása.

Ugyanis eddig a gyerek csak Feri telefonján, mindenki füle hallatára beszélt anyával, de most már, amikor anya hívja, akkor bezárkózik a szobájába és nagyon halkan, köhécselve meséli anyának, hogy mennyire nincs kedve apáékkal lenni.

Vajon miért mondja a kislány anyának, hogy nem akar apáékkal lenni?

Miért látja úgy Feri és Anna, hogy a gyerek jól érzi magát velük?

Tipikus mozaikcsalád problémáról szól ez a történet.

Hiszen mindkét fél – édesanya és édesapa is – úgy véli, csak vele tud és csak vele mer őszinte lenni a gyermek, a másik szülő az, aki befolyásolja őt.

Mindkét szülőnek (habitustól függetlenül) irtó nehéz feladat ezt kezelni, hiszen mindkét édesszülőnek az a célja, hogy a gyerek jól legyen, ne essen bántódása.

Érdemes letisztázni mindkét szülő nevelési módszerét és életvitelét.

Az édesanya nagyon szereti babusgatni a kislányát, még a széltől is óvja, nehogy baja essen az ő Szeme fényének.

Vitaminokkal indítanak reggel és este vitaminokkal zárják a napot. Mindig 10 réteg ruha van a gyereken, nehogy megfázzon.

Az anyuka felmenői között is jó néhánynak volt gyógyíthatatlan betegsége. Édesanya is ezt az óvatosságot tanulta gyerekkorában, így ezt adja tovább.

Ha néhányat köhint Janka, anya máris otthon marad vele, nem megy dolgozni és a gyerek ápolásával, vele való játékkal tölti az egész napot.

És mi történik, ha a gyerek panaszkodik apára és Annára? Anya megint csak kompenzálásba kezd, és sokkal többet foglalkozik a kislánnyal, mint amikor minden rendben van.

Tehát mondhatjuk, hogy Janka megtanulta, hogy „Anya akkor figyel rám teljes mértékben, ha nem érzem jól magam, vagy ha beteg vagyok.” Úgy érzi: “Anya ilyenkor mutatja ki igazán a szeretetét.”

Anya szerint apa felelőtlen!

És mi a helyzet Feriéknél? Gondolhatjuk, hogy ott nem kell „megjátszania” magát a kislánynak.

Feri és Anna úgy állnak a mindennapokhoz, hogy nem engedik meg magunknak, hogy betegek legyenek. Immunerősítő ételeket fogyasztanak, és mindig hangoztatják, hogy „Azért csattanunk ki az egészségtől, mert ilyeneket eszünk.” Ha valamelyikük mégis picit megfázik, akkor is mennek dolgozni és megrázzák magukat, hogy „Ez semmiség!”. Saját bevallásuk szerint az utóbbi 3 évben egyikőjük sem volt egy napig sem beteg.

Ha Janka köhög picit, akkor az sem “eget rengető”, legyintenek “egy kis méz, egy kis fokhagyma és másnapra már nem lesz semmi baja.”

Sokat vannak a levegőn, télen-nyáron. Náluk elég 3 réteg ruha a gyereken, Feri és Anna sokszor sál és sapka nélkül hógolyózik, mivel azt vallják, hogy az ő testük épp az ilyen „edzések” miatt bírja a terhelést.

Janka megtanulta, hogy apáéknál nem lehet beteg, mert a felnőttek sem azok soha.
“Apáék nem foglalkoznak velem többet, ha hisztizek. Akkor játszunk, ha mindenki jókedvű!”

Apa szerint anya túlfélti a gyereket!

Ha a gyerek igazmondását vizsgáljuk, akkor mondhatjuk, hogy mindenkinek hazudik vagy inkább: mindkét szülőjével őszinte.

Mindkettővel éppen úgy kommunikál, ahogy azoknál szokás.

Egyik nevelési irány sem jobb vagy rosszabb a másiknál.

A gyerek tudja, hogy melyik család mit vár tőle, melyik szülőjével hogyan beszélhet. Vagy mit kell mondania, hogy fenntartsa a már kialakult szülő-gyerek kapcsolatot (épp úgy – egyébként -, mint egy hagyományos családban).

Nem várhatjuk el édesszülőként, hogy a különélő szülőnek ugyanazok legyenek a nevelési elvei, az életstílusa stb, mint a miénk! Minden családnak joga van saját dolgainak kialakításához.

Mert igazából mi is fontos egy gyerek számára? Hogy szeressék és hogy biztonságban érezze magát. De minden családban máshogy mutatják ki a szeretet és máshogy teremtik meg a biztonságot. És ez így van rendjén! Ezeknek nem csak egyetlen megnyilvánulási formája van, hanem számtalan.

Éppen úgy, ahogy az óvodában, később az iskolában is érezheti az óvónőktől, tanítóktól a szeretetet és a biztonságot, pedig mindegyikőjük másképpen teremti meg a kapcsolatot a gyerekekkel.

Ilyenkor szoktam elmondani, hogy: A mozaikcsaládban felnőtt gyerekek sokkal talpraesettebb és döntésképesebb felnőtté válnak, mivel több életstílust, elvet, értékrendet, hitrendszert stb. tapasztalnak testközelből, mint a hagyományos családban felnőtt gyerekek.

De mégis, mit tehet ilyen esetben a szülő, ha ezt tapasztalja a gyerektől?

Semmit. Semmit nem kell tenni. Hagyjuk figyelmen kívül, fejezzük ki együttérzésünket és foglaljuk el magunkat, a gyerekkel együtt valamivel, amit egyébként is csinálnánk.

Vagy vigyük el a gyermeket szakemberhez, aki objektíven meg tudja mondani, hogy hogyan is érzi magát és milyen hatással van rá a két család különbözősége.

Ha nagyon furdalja az oldalunkat a kíváncsiság – de pszichológushoz nem akarunk fordulni -, hogy mi történik a másik családban, akkor megkérdezhetjük, hogy „Janka, azt mondja, rosszul érzi magát, amikor Annával van. Te tudsz erről valamit Feri? Te hogy látod?”

De ez is csak akkor működik, ha valamelyest megfelelő a viszony a két szülő között. Meg kell tudnunk bízni a másik szülőben annyira, hogy tudjuk: Ő IS CSAK A LEGJOBBAT AKARJA A GYEREKNEK. Alapvetően mindig mindenki a legjobbat akarja neki.

Viszont minden családnak mást jelent a LEGJOBB és ezt el kell fogadnunk, különben állandó harcban élhetünk.

Azt pedig nem szeretnénk, ha a gyerek ezt a folyamatos harci helyzetet látná és tanulná meg tőlünk, igaz?

(A történet és a benne szereplők is kitaláltak)
Képek forrása: pixabay

Címkék: