Éveken át húzódó, közös, családi harag

Haragudhatunk, mert elhagyott az édesszülőnk.

Haragudhatunk, mert évek óta nem áll velünk szóba a gyermekünk.

Haragudhatunk, mert az élet igazságtalan velünk.

De mit is jelent valójában az éveken át húzódó, együttes, családi harag?

Mostanában több olyan e-mailt kapok, amely arról szól, hogy a család bizonyos tagjai válás után elfordultak valamely érintettől, aki – természetesen – mindezt igazságtalannak érzi.

Haragudni valakire, csak akkor tudunk, ha szeretet is van bennünk felé. Vagyis a haraggal akarjuk sokszor “megleckéztetni” a másikat. Inkább valami olyasmit jelenthet ez, hogy: VEDD MÁR ÉSZRE MAGAD!!! Ha megteszed, minden olyan lesz, mint régen.

Ami nem azt jelenti, hogy valóban az lenne a cél, amit a haragtartó akar – bármi legyen is az. Inkább csak azt jelenti, hogy van egy mélyről jövő fájdalom, amit könnyebb háttérbe szorítani, eltüntetni szem elől, hátha megszűnik. De a családi kötelék és a szeretet nem szűnik meg soha.

 

  • Ha elfordultak tőled a szüleid, akkor gondold végig, mi lehet az oka! Esetleg a szüleid hosszú évek óta kitartanak egymás mellett, ezért az ő erkölcsi elvrendszerébe a válás nem fér bele? Esetleg éppen arra törekedtek egész életükben, hogy ne kövesd el ugyanazt a hibát, amit ők, de te mégis elváltál? Vagy egyik szülőd újraházasodott és azóta feléd sem néz?

 

  • A fiatal felnőtt gyermeked fordult el tőled? Válás után sokszor az egyik gyermek a vele élő szülő támaszává válik. Valószínűleg ő hallgatja esténként a szomorúságot, ő az, aki lelkileg támogatja a másik szülőt. Emiatt, a rá nehezedő teher miatt haragudhat ő most rád. De van enyhülési szakasz, amikor elkezdi megtapasztalni az életet, a szülőséget, akkor elkezdi látni a valóságot, lekerül a szemellenző.

Illetve az ő saját vesztesége miatt is hibáztatni kell valakit. Hiszen, amit addig a házasságról, a párkapcsolatról, a szüleiről tudott, az semmivé lett egy pillanat alatt. 18 éves kor felett is nagyon tud az fájni, hogy úgy érzed a gyerekkori emlékképeid „hazugságok”. Ezek miatt is valakire haragudni kell. Mivel a másik szülőnek szüksége van rá, ezért te maradtál, akire tud haragudni.

Most azt kérdezed, hogyan kellene bocsánatot kérned? vagy éppen Te hogyan tudnál megbocsátani?

Nagyon fontos lépés egy ilyen szituáció rendezésében, hogy a kezdeményező – vagyis TE – ne egyedül akarjon megbirkózni ezzel, mert a családtól, a párkapcsolatból jövő támogatás ad erőt a folytatáshoz, minden egyes akadály, nehézség után.

TE, a PÁROD és az IDŐ együtt bármire képesek vagytok. És az idő itt egyenlő a türelemmel (mert bizony itt akár évekről is beszélhetünk, de mit számít 5-8 nehéz év, ha az utána lévő 20-30 évben együtt lehet az egész család?)

Bocsánatkérés

A fentieket olvasva, mit gondolsz egy összetört gyermeknek elegendő a bocsánatkérés?

A szüleid is keresztülmehettek számtalan megpróbáltatáson, tapasztaltak rengeteget az élet fájdalmaiból. Gondolj bele, hogyan is tudhatnák elfogadni, hogy az általuk nevelt gyermek nem az ő terveik szerint él?

 

Ha javasolnom kellene valamit, akkor a következők lennének:

  1. Kutasd fel magadban, hogy, akik haragszanak rád, mi miatt teszik! Nem a fizikai okokra gondolok, hanem lelkileg, mi volt számukra annyira nehéz, hogy inkább az eltávolodást választották?
  2. Mélyen értsd meg az ő problémájukat és fogadd el!
  3. Beszélgessetek sokat a pároddal erről!
  4. Légy kitartó, de ne zaklass senkit!
  5. Más családtagodat véletlen se használd fel a céljaid eléréséhez! Ne üzengess vele, ne kérdezősködj és főleg ne várd tőle, hogy ő majd hat valamiképp a többiekre.
  6. Ha közeledést kezdeményezel, akkor ne magadról beszélj, és ne nyomulj, hanem érdeklődj csupán a hogylétük iránt és biztosítsd őket, hogy ha bármi van, rád számíthatnak! Lassú víz partot most! Ez legyen a következő időkre a jelszavad.
  7. És a legfontosabb: mindenkor, feltétel nélkül szeresd őket. Hibáztatás, magyarázkodás és elvárások nélkül.

Együttesen közösítettek ki? Örülj neki, hogy ilyen összetartó a családod! Tudom, hogy ez morbid most neked, de ez tényleg nagy dolog. Legalább ők együtt vannak és nem hullott darabjaira a teljes família.

Megbocsátás

Megbocsátani valakinek, csak úgy tudunk, ha mélyen elfogadjuk a tettei miértjét!

Nagyon fontos: Nem kell megérteni, csak el kell fogadni. Valószínűleg, az illető az adott cselekedetet látta a legjobbnak.

Tőle ez a maximum, amit nyújtani tudott, hogy megvédjen téged.

Most mondhatod, hogy Ez hülyeség! De hidd el, ha tudott volna mindenki számára jobb megoldást, biztosan azt választotta volna. Ennyi telt tőle.

Ne magadhoz hasonlíts másokat! 

Te szerencsés vagy, ha tudod, hogyan kellett volna cselekednie! Ha te kerülsz hasonló helyzetbe, akkor te már tudni fogod, hogy – szerinted – mi a helyes.

 

Tudom, hogy még nehezebb úgy megbocsátani, hogy a családod többi tagja nem hajlandó nyitni a kiközösített személy iránt?

De a megbocsátás egyéni dolog, nem lehet kényszeríteni vagy elvárni. Neked egyetlen dolog legyen fontos, ez pedig a te viszonyod az illetővel. Mindenkinek saját magában kell ezt lerendeznie. 

Viszont, arra nagyon figyelj, hogy felelős vagy a gyermekedért. Életen át cipelni valaki iránt érzett haragodat, nem kifizetődő. A gyerek is hordozni fogja ezt az “élményt”, ha te nem rendezed le, akkor ő is vagy az ő leszármazottjai is megkapják majd ezt a feladatot. Felelős vagy magadért és a családodért! 

Végül…

Feladni olyan lenne, mint elfogadni az áldozat szerepet.

Sem áldozat nem vagy, sem pedig tettes. Ez csak egy aktuális állapot, ami majd megoldódik, ha legalább az egyikőtök jól kezeli a kialakult helyzetet.

 

Ui.: Jó szívvel ajánlom a témához kapcsolódóan Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors és Almási Kitti: Irigység, kibeszélés, rosszindulat című könyvét.

 

Címkék: